Máskor is volt már, hogy sorsolással döntötték el, ki fogja az autót kitakarítani. A legrosszabb rész az egészben a nekikezdés és persze az elpakolás sem jobb. A porszívózás maga még rendben lenne, nade elővenni a hosszabítót, kivinni a porszívót, az valljuk be, macerás dolog. Ugyanígy a visszapakolás: karikázni a kábelt, rendesen visszapakolni a porszívófejeket, miközben (még én magam is tisztán emlékszem rá) az ember már csak arra tud gondolni, hogy mindjárt nekikezdhet annak, amit úgy igazán szívből szeretne éppen csinálni. Sarkalatos pont a memoriterezés versus takarítás mérlege, ennek tükrében mégsem olyan rossz az a fránya porszívózás.
A közös olvasásokban nemcsak magát azt a szituáltságban levést szeretem, ahogyan éppen felolvasunk, hanem az utómunkálatok is szinte ugyanolyan fontossággal bírnak: a napról napra való visszatérő megbeszélése egy-egy részletnek, aztán annak megfigyelése, ahogyan a művet beépítik a játékaikba. A hatás ugyebár. Annak ösztöne, hogy tudjuk, mikor kinek milyen könyvet ajánljunk. Közben terelgetés az irodalmi kánonok útvesztőiben, műveltséghorizontok nyitása vagy éppen elmélyítése. Minőség.
A sorsolási metodikát Az éhezők viadalából veszik át: életkor szerint arányosan növekszik a nevek számának szerepelése a kalapban, aki pluszban még vállal feliratkozást, az mindegyikért egy tejkaramellát kap.
A sorsolás végrehajtása az én kötelességem (hm, valamit nagyon jól csinálhattam nevelés ügyben, hogy még csak kósza gondolatként sem ötlik az eszükbe, hogy egyszer talán én is takaríthatnék autót - a jól értelmezett és működtetett liberalizmusban nem kérdés, hogy ki éppen a vezető), szerepjátékos feszültségszikrák és a hétvégi győztes neve a kezemben. Nevetés, bosszankodás, ugratás - majd szép fokozatosan a vesztes mellé állás, egyik vállalja az ablakokat, másik a szőnyegeket, harmadik a műszerfalat és tulajdonképpen ugyanoda jutunk, mint máskor: mindenki részt vesz a dologban.

A Le Garage Moderne egyik autója

Belső képeimet nézegetem a második kör teregetése közben, aztán megkeresem hozzá a telefonban a valóban fényképezetteket.

Járt és járatlan homok

Bejárt homok apály idején

A Pilat-dűne tetején (Dune du Pyla)

Visszanézve ahonnan érkeztünk

Vendégként, meghívottként, családként lakni idegenben: otthonosként lenni, rutinokat kialakítani.
Mosni.

Városi mosoda. Biciklivel hozom-viszem a ruhákat - szárítógépszagúak vagyunk.

Aprófalvas ellátó központ: benzinkút, autómosó, bevásárlóközpont és 18 kilónyi ruhalehetőség egy gépben.

Négyezer kilométer vezetése közben rengeteg gondolat lepi meg az embert, és főleg hazafelé nehéz megállni, hogy ne tegyek mindenféle banális vagy éppen komolynak vélt ígéreteket arra vonatkozóan, hogy mit és hogyan fogok az elkövetkezőkben csinálni. Máshol levés után mindig magától adódik, hogy egyrészt örömködjek azon, amilyenné tettük az otthonunkat, másrészt pedig a szemrevételezéseknek és megfigyeléseknek köszönhetően látom, hogy mik azok, amiket feltétlenül be kell építsek az életünkbe.

Fekete-fehér romantikával nézve

A változó forgalom ritmusokban és szakasz lüktetésekben pusztán autósként vagyok csak jelen, így - annak ellenére, hogy mellettem és mögöttem ül az egész családom - meditatív időben suhanhatok. A forgalom figyelem-kapacitásomat legtöbbször vezetéstechnikai rutinosságban köti le, miközben gondolatszabadság repülésben lehetek: értelmezek és tervezek.

Útdíjas valóság

Az online napló írás műfaját most annyiban töröm meg, hogy haza és géphez érve hódolok az azonnaliság spontaneitásának és őszinteségének. Bordeaux-i útfeldolgozás több részletben.

Úti földrajz

Mióta a gyerekek önálló olvasóvá váltak, azóta már csak utazások során olvasunk közösen, vagyis mi szülők olvasunk fel nekik. Az emlékek őre után egy újabb zárt világú, jövőben játszódó regényt választunk (Joli miatt kicsit hezitálok, de belevágunk - szerencsére rutinos szem- és fülbefogó. A biztonság kedvéért tartalék könyvet is bekészítek az autó ajtajába) Az éhezők viadalába. Az autóban Balázs, a szállodás estékben pedig én olvasok, illetve, ha nem bírom folytatni a szöveget a sírástól, akkor is Balázs....

Az egész Fodor Ákossal kezdődött. A költővel. Szégyen ide vagy oda, idén találkoztam először a verseivel és azonnal magával ragadott a látszólagos egyszerűségével szembeállított mélysége.

A Szerelem, Korom és szerem, Eufória, Vihar, Szertartás című néhány soros költeményei csak hirtelen eszembe jutott címek a rengetegből, amit azóta olvastam. Többször, újra és újra. Amikor már sokadszor ültem mosolyogva a Szerelem sorai fölött, akkor jött egy vágy, hogy ezt szívesen kitenném a falra, hogy minden nap láthassam. De ahhoz akkor rajzolni is lehet. Olyat, ami a vershez illusztrációként szolgál, ami hátteret ad, ami kiemel vagy kiegészít. Fotókat kerestem egy lengedező függönyről, amit le is tudok rajzolni. A kiválasztott fénykép alapján megrajzoltam a lebbenést, majd ráírtam a verset.

Tollheggyel, tintával. Golyóstoll szóba sem jöhet. A ceruza kitörölhető, ezek a szavak viszont örök érvényűek, tehát valami olyan kell, ami időtálló. Szeretem ezt a légkört. A tollhegy sercegése, a betűk előbukkanása és végül az egész vers. Olyan szép. Merített papírt választottam (Orfűi Malmok-nál készült gyönyörűség), amihez egy sima képkeret nem illik. A kertből szedett ágat kötöttem hozzá tartóként, így lett kerek egész.

A többi már jött, jön magától. Pilinszky örök kedvenc, ott a helye a falon. Számtalan versrészlet, gondolat jutott eszembe azóta, amihez szívesen készítenék vers-rajzot. Ha csak egy mosolyt vált ki abból, aki ránéz, már megérte, mert megmozgattam. De érzelmeket, újabb gondolatokat kiváltani, melyek feloldanak, helyre tesznek, megnyugtatnak, segítenek a léleknek, az már varázslat.

Soha nem szerettem festeni. Talán mert nem tanultam meg egyik technikát sem jól használni. De az internetnek köszönhetően olyan példákat láttam, amiknél azt gondoltam, én is meg tudom csinálni. Akvarell festés kezdőknek. Vizezd össze a papírt (akvarell papírt válassz, mert az nem szívja be olyan gyorsan a vizet), a kiválasztott színekkel hozz létre foltokat, amik összefolynak a kívánt formára és kész. Persze. De ha túl kevés a víz, nem folyik, ha meg túl sok, akkor egy tóvá folyik össze az egész és egy maszlag lesz belőle. És akkor a különböző árnyalatok elővarázsolásáról még nem is szóltam. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy: Ucsicjá, ucsicjá, ucsicjá (tessék a cirill betűket hozzá képzelni) – Tanulni, tanulni, tanulni; vagy Repetitio est mater studiorum – Ismétlés a tudás anyja. Egy biztos, csinálni kell, de nagyon nem mindegy, milyen eszközökkel. Nem kell azonnal csillagászati összegeket költeni ecsetre, papírra, de nem szabad megelégedni a „gazdaságos” verziókkal sem. Hihetetlenül bosszantó, amikor megveszel egy ecsetet, ami a boltban még szépen formára van igazítva, aztán itthon vízbe mártod és a szélrózsa minden irányába állnak a szőrszálak ahelyett, hogy egy kecses ívben meghajolva tökéletes csúcsban végződjenek. Szóval vettem néhány kiló bátorságot és játszottam a színekkel, ecsetekkel és néhány próbálkozás után már egészen értékelhető maszlag száradt rá a papírra.

Tényleg jó játék, de azért a rajzolás még mindig közelebb áll a szívemhez. Egy darab kellően puha (8B) ceruza is elég egy rajzhoz. Árnyékok és formák. A szürke sokszáz árnyalata a fehértől egészen a feketéig. Vagy színes ceruzák, ahol szintén lehet keverni, rétegezni a színeket egymásra, újabb és újabb árnyalatokat létrehozva, végtelen variációs lehetőségeket és szabadságot kapva.
És amíg rajzolok, kalligráfkodok, az egész nem szól másról, mint rólam. Belefeledkezve az alkotásba egy másik világban járok, ahol nincs idő. Visszhangoznak a leírt sorok a fejemben és boldog vagyok.

Ezt az írást az élet ihlette, de egy gyerekkönyv kellett, hogy nekiálljak papírra vetni. Pontosabban azon belül is ez a kép:

Doris Rübel: Örülök, félek, haragszom

Ezúton is hatalmas köszönet azoknak, akik ezt a képet, ezzel a szöveggel, ebbe a könyvbe beleszerkesztették. Kinek mi jut róla először eszébe?

Akkor most színt vallok. Nekem az, hogy ha az én gyerekem a földön aludt volna el a kutya mellett, nem koccintgatnék boldogan életem párjával, hanem a "szaranyavagyok" mantrát kántálva próbálnám menteni a helyzetet és mielőbb ágyba tenni utódaimat. Aztán összerántanám a lakást, csak gyorsan, mert hát az a rózsaszín trutyi is kifolyt az asztalra, kiraknám a kutyát (nincs is kutyánk), lefürödnék, és illatosan, bár hulla fáradtan lerogynék a kanapéra. Na, most jöhet a bor. Ja, hogy életem párja addigra már az igazak álmát alussza és boldogan horkol? Jöhet a "szarfeleségvagyok".
Tegye fel a kezét, akinek hasonló érzései keletkeznek a kép láttán. Remélem, nem vagyok egyedül...

Gyerekkoromban egy szobán osztoztam a nővéremmel és mindig jól látható volt a különbség a szoba két fele között. Én voltam a kupikirálynő egyszemélyben. Aztán 18 évesen elköltöztem Budapestre, ahol 40 négyzetméteren laktam. Itt kellett rájönnöm arra, hogy azok a mosatlan edények, amiket ott hagyok a mosogatóban (vagy az asztalon), sajnos másnapra se mossák el magukat. Nincs Hamupipőke varázslat, nem jönnek a mókusok, kisegerek rendet rakni. Ellenben jönnek a hangyák... Tehát először is nagy felismerés volt, hogy naponta kell egy csomó nemszeretem házimunkát végezni, ha nem akarok szemétdombon élni.

Kb. 1 év után költözött át hozzám életem szerelme, aki viszont született "rendes". Ez újbóli felismerésekhez vezetett: 1. Két ember sokkal több cuccal, vagyis sok esetben sokkal nagyobb kupival jár. 2. Amit eddig rendnek és tisztaságnak hittem, még átüti a párom ingerküszöbét, így fejlesztenem kell. Mármint főleg őt. Arra hamar rájöttem, hogyha este azt mondom: "Ezeket az edényeket ráérek holnap is elmosni!", akkor az én drágám ezt annyira nem fogja tudni elviselni, hogy inkább elmosogat. 1 pont nekem. Az évek során aztán összecsiszolódtunk. Ő sokat lazult, én pedig, ahogy feljebb olvashattátok, már-már saját igénynek érzékelem, hogy rend és tisztaság vegyen körül.

Nem tudom, hogy hol az igazság, de vannak olyan barátaim, akik teljes és boldog életet élnek a kupiban, és vannak olyanok is, akik szeretik a házimunkát, és akiknél a padlóról is enni lehet. Én egy harmadik típus vagyok azt hiszem, a ki szereti, ha tiszta, de ne nekem kelljen felmosni...
Szóval igyekszem egy kicsit befogni a gyerekeket is. A "nagy" (10 éves) tipikus mini me ebből a szempontból: olyan kelletlenül áll oda, és olyan látványosan bénázik, hogy inkább meg se kérjem legközelebb. A tányérját lazán lebiggyeszti bárhova, pedig 2 éves kora óta trenírozom, hogy legalább a konyhapultig vigye el. A mosogatógépbe ne tegye be... inkább. Őt mostanában zsebpénzzel azért lehet motiválni, de nagyon észnél kell lenni a minőségellenőrzésben itt is.
-Anya, kész a szobám, jöhet a kétszázas!
-Igen? És a három napos kakaós bögre, amit már csak bicskával lehet felpattintani az ablakpárkányról???!? Az micsodaaaa ott???

A kicsivel egész más a helyzet. Ő az apja született rendességét örökölte. Persze, 2 évesen a nagy is szerette azt játszani, hogy takarít, de ez más. Z. amióta járni tud, pakol. Megigazítja a felpödrődött szőnyegeket. Becsukja a szekrényajtókat. Ha végzett a játékkal, akkurátusan visszateszi a dobozba, és betolja a dobozt a helyére, a kisasztal alá. Nem kell kérni, újra kérni, nyaggatni. Neki ez belső inger.

Nem tudom, melyikük a szerencsésebb. Abban viszont bízom, hogy megtalálják majd a helyes egyensúlyt a káosz és a rend között, valahol ott, ahol boldognak érzik magukat. Én is próbálom...

Testünk puhaságát törékeny héj fedi, melynek belsejét aragonit-kemény, színjátszó bevonat fényez. Gyöngyház simaságú védelem. Igazgyöngy lehetőségek.

Porfény-csíkos Okosház padlás: a felkavartság megmutatkozása.

Kovács Jónás: Poros padlás

Még lakott fecskefészek az istállóban - próbagyűléseket tartanak az indulásra készülve.

Rézvirág elszáradóban: múlt és jövő a jelenben.

Gyöngyházlepke a rózsaszín korallvirág mellett: ősz.

Gyöngyházlepke a kislevelű hárson: ősz.

Fénycsíkok: az Építők báljának estéje a Félholdon.

Okosház-hit: új lécezésre kerülő cserepek.

A Közönséges boglárkalepkék egész nyáron át a kert ékei: mozgalmas vidámsággal töltik meg a levegőt. Repülési időszakuk a végéhez közeledik, egyre kevesebbet látni belőlük.

Jó időben akár őszig is repülő Csíkos medvelepkét most fotóztunk először - helyesebben Joli -, amikor a leszálló estében a lámpavilág körbe tévedt.

A muskátli közé önként bújt árvácska egész nyáron át virágzott - a széllel szálló magok rejtelmei.

Munkás kimosdatás utáni száradás a farmerfán.

Az Okosházzal szembeni, a helytörténeti kiállítás előtti padon Kristóf minket fotóz, mikor Nándi éppen bontogatja a pezsgőt.

A Hangfarm zárókoncertjeit arra használom, amire szerintem való: bemutatom azt a munkát, amit ott csinálok. 2014-ben amikor először vettem részt a Hangfarm alkotótelepen, külön erre az alkalomra komponáltam egy darabot. Ez volt a Foltátfordítás. A koncepció pedig az, hogy feltöltött akkumulátorokkal érkezem és egyszeri lemerülésig dolgozom. Először foltokat fotóztam addig, amíg a kamera félig lemerült. Az energia másik fele a visszanézéshez kellett. Ezeket a foltokat papíralapú jegyzetfüzetben másoltam egy hangmagasság-idő tengelyre. Ebből csináltam egy darabot Sibelius kottaszerkesztőre, addig, amíg nem kezdte el jelezni a laptop a lemerülést. Akkor kiexportáltam midire és ez lett a záróhangversenyen. A későbbiek folyamán a Hangfarmra vittem az aktuális munkáimat, és abból mutattam be részleteket. Ezek sosem teljes értékű darabok voltak, mégis mindig megértést találtam Ellenden, amit itt is megköszönök.

Gramofon örökség

Tavaly egy szintén fotóalapú műrészletet mutattam be Borosi Gáborral. A mű nem készült el, a közbejött járvány elvette a motívációt. Úgy gondoltam, hogy idén ezt fogom folytatni. Megint a járvány szólt közbe. Olyan védőoltást kaptam, aminek mellékhatását - dekoncentráció - nem tudtam közömbösíteni. Arra gondoltam, viszek egy régebbi darabomat - a Glaßnost címűt - amit még 1988-ban írtam, és bombabiztosan begyakoroltam. De teljesen elveszítettem azt, amit én hangszerbiztonságnak hívok, köznapi nevén izommemóriaként is ismert. Azt a tulajdonságot, amikor csukott szemmel is tudom, merre van a megszólaltatandó hang billentyűje. Kényszermegoldás volt, hogy lehozzam anyám gramofonját. Annyiban illett a Hangfarm profiljába, hogy be tudtam mutatni, egy villamos energiát nem fogyasztó lejátszó eszközt. Titkon abban reménykedem, hogy készít valaki ezen az elven működő playert. A dolog annyi előkészületet igényelt, hogy a tárolás során a lejátszókorong posztója penészes lett, megtisztítottam. Valamint az acéltűket kellett smirglivel meghegyezni, mert a tompa tű nem közvetíti a membrán felé a rezgést. De megérte picit foglalkozni vele: láttam, hogy meglett felnőttek csillogó szemű gyerekekké válnak a gramofon hangjától.

Gramofon kurblizás

Gramofon zeneszó

Tűsdoboz

Sajnálom, hogy idén nem volt alkotótábor, de megértem a házfelújítás és a kialakuló Maller-terem szükségességét. Valószínűleg hiányozni fog az az inspiráció, vagy hadd nevezzem egyszerűen feltöltődésnek, amit a táborban kapni szoktam. És persze abban reménykedem, hogy a következő évben megint csinálok valami újat.

Szénapadlásunk

Szénaledobó ablak

Éppen most jöttem le az itthoni szénapadlásról. Jolinál teáztam.
Saját lakrészt alakított ki matraccal, polcokkal, asztallal, játéktűzhellyel. Külön vizes tál az őt kísérő cicák számára. Szürcsölgetős beszélgetés közben csak diszkréten veszem szemügyre a felszerelést: egy rég nem talált kés a bogyók aprításához, egy elveszettnek hitt fehér zománcos merőkanál, egy tőlem elkért fakanál, csak a hangfarmon használatos kissé csorbácska bögrék és teljesen ismeretlennek tűnő tányérkák.

"Belépni tilos! Joli bunkere!" - Joli saját gazdasági bejárata a padlásra

Nándi az Okosház gangja fölött

Elhagyott. Elhagyatott. Enyészet.
Felújítani. Megőrizni. Lakhatóvá tenni: megtisztítani a tereket, megerősíteni a szerkezetet, életet álmodni bele.
Szakemberek, segítők és gyerekmunkások. Építeni tanulunk egymástól: vágyottat és valósat összeegyeztetni.
Közös ebéd.
Jónás deszka-törött lábbal, mankóval iceg-biceg, miközben belül majd szétveti a tehetetlen düh, hogy nem lehet benne a történésekben, hanem csak puszta szemlélő. Az esti röpizéshez valaki mindig a hátára veszi és felcipeli, hogy legalább ott is velünk lehessen: a pálya szélén fekszik a nyugágyban.
Titkos szobamélyi odabújás hozzám elpanaszolni a fájdalmat. Zenéld meg, amit csinálunk! Így született az Angyaltéglák szerzemény.

kép: Kovács Balázs

hang: Kovács Jónás